Hogyan fogja a hangtechnológia újratervezni az üzletet?

Egyre több cég alkalmaz hangtechnikát a virtuális asszisztensek mellett, mint például a Google Asszisztens, az Alexa és a Cortana, annak érdekében, hogy nagy előnyt szerezhessenek vállalkozásuk számára.

Jelenleg még elég nagy a zűrzavar azzal kapcsolatban, hogy vállalkozások által ismertté vált hangalapú technológiákat hogyan is érdemes felhasználni és hogy mit is kezdjenek pontosan vele.

A Globant (IT és szoftveres vállalat) több mint 600 vezető döntéshozót kérdezett ki ezzel kapcsolatban, és megállapította, hogy míg a válaszadók nagy többsége hatalmas előnyöket lát a hangtechnológiában, mindössze csak 31% használja a napi munkája során ezt az opciót.

Vizsnyai Informatika - HangtechnikaAz már nyilvánvaló, hogy a hangtechnika értékes piaci szereplő. Ha megnézzük például az okos hangszóró piacot, több mint 43 millió amerikai használ ilyen technológiát jelenleg. Sokan, akik végül a hangtechnikát használják a munkahelyen, az otthonaikban is átállnak az innovatív megoldásokra.

A Google nyilvánossá tette azt az adatot, hogy a keresések mintegy 20%-a hangkereséssel történik.

Két éven belül a Gartner jóslata szerint a webes böngészés 30%-a képernyő nélkül történik majd, a ComScore szerint pedig ez az arány az összes keresés fele lesz.

Az intelligens hangsugárzók – mint például az Amazon Echo vonal és az ehhez kapcsolódó eszközök, a Google otthoni készülékek és az Apple Home Pod-ok – közvetlenül a fogyasztók elnyerésére irányulnak. De emellett minden nagy cég dolgozik a vállalkozások és  azok platformjainak fejlesztésén.

Néhány év alatt a hangtechnika lehetővé teszi majd az intelligens termékek, például a Spark Assistant számára, hogy ténylegesen részt vegyenek az értekezleteken, a tényeket beillesztve javaslatokat tegyenek és válaszoljanak a kérdésekre.

Az asszisztens felveheti a találkozókat például egy parancs segítségével, és a termék képes lesz arra is, hogy intézkedési elemeket küldjön, összefoglalókat továbbítson, és segítsen a jövőbeli ülések megtervezésében.

Vizsnyai Informatika - HangtechnikaEz a fajta A.I. (mesterséges intelligencia) a kommunikáció erős támogatásával növeli az együttműködési lehetőségeket. Ez egyre inkább elérhetővé teszi a munka gördülékenységét például azon alkalmazottak részére is, akiket korábban fogyatékkal élőnek tekintettek és nehezebben tudták ellátni a feladataikat.

Nagy előnye a hangtechnológiának, hogy a monitorral, billentyűzettel és az egérrel végzett munkák nagy részét helyettesítheti egy ügynökkel folytatott beszélgetés, így felszabadítja a kezét más feladatok elvégzésére.

A hangtechnika hasonlóan alakítja át az ügyfélszolgálatokat, a képzéseket, az adatokhoz való hozzáférést, az azonosítást és a hitelesítést, valamint az informatika szinte minden vonatkozását.

Így mindazok, akik eddig az eszközök működtetésére, gépelésre stb. koncentráltak, mostantól már inkább a problémamegoldásra, a kreatív gondolkodásra és a tanulásra helyezhetik a fókuszt.

A következő három évben a vállalatok egyre inkább nyitottak lesznek a hangalapú technológiák alkalmazására.

A valóságban a hangalapú technológia fontos része lesz az IT fejlődésének és a hatékonyság irányába történő pozitív elmozdulásnak. Érdekes lesz megfigyelni, ahogyan a vállalkozások működni fognak, hogyan kapcsolódnak össze az üzleti felhasználók az adatokkal és egymással, valamint hogy az ügyfelek végső soron hogyan fonódnak bele ebbe a nagy innovációs jövőképbe

Bejegyzés megosztása

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Friss és érdekes információk

További híreink

Microsoft

A Microsoft 365 előnyei vállalati környezetben

A modern vállalkozások számára az egyik legfontosabb kérdés, hogyan lehet egyszerre hatékonyan, biztonságosan és rugalmasan működni. A Microsoft 365 pontosan erre kínál megoldást: egy olyan

Microsoft 365
Microsoft

Microsoft 365 bevezetés, üzemeltetés

Fedezd fel a Microsoft 365 világát a SYSolutions segítségével! Szeretnéd vállalkozásod hatékonyságát és együttműködési képességeit a csúcsra járatni? A SYSolutions itt van, hogy segítsen! Microsoft

Kérjen ingyenes árajánlatot vállalkozásának IT üzemeletetésére!

Célunk, az Ön vállalkozásának sikere.

small_c_popup.png

Miben segíthetünk?

Írja le kérdéseit, és beszéljünk róla

small_c_popup.png

Ajánlatkérés

Szeretné Ön is szakemberekre bízni vállalkozása informatikai hátterét?

Kérje díjmentes ajánlatunkat!